top of page

Udvari Balázs orvos

Udvari Balázs orvos, szakvizsgája előtt állva már több éves szakmai gyakorlattal rendelkezik az egészségügyben. Egyedi szakterülete az oszteopátia. Többek között erről a különleges gyógyító szemléletről, és az orvosi pályájáról

kérdeztem - Kaposi Márton Bálint interjúja.


Kaposi Márton Bálint: Mikor és hogyan határoztad el, hogy orvos leszel?


Udvari Balázs: Mindig is tudtam, hogy mindenképpen egészségügyben szeretnék elhelyezkedni. Nagyon sokáig a gyógyszerészeten gondolkoztam. Ezen a vonalon az zavart, hogy öt év tanulás után egy diplomás eladó leszel, hacsak nem mozdulsz el kutatási, fejlesztési irányba, tehát nem maradsz a klasszikus patikai szerepkörben. A háziorvosom egyik gyereke gyógyszerész, a másik pedig orvos volt. Őt kérdeztem meg, melyiket javasolná. Ő, az öt éves gyógyszerész képzés helyett a plusz egy évet jelentő, de diploma után szélesebb körben lehetőséget kínáló általános orvosit javasolta. Így kerültem Pestre, a Semmelweis Egyetemre, az általános orvos szakra, mely hat év alatt végezhető el, ám az aktív féléveimmel együtt én hét alatt fejeztem be. Az utolsó évemet megbontottam, és kimentem Németországba három hónapra szakmai gyakorlatra. Emellett megcsináltam az OKJ-s gyógy-és sportmasszőr képzést, hiszen mindig is nagyon érdekeltek a manuális dolgok. A szigorló időszak végén a sok ülés miatt nagyon fájt a derekam, nem bírtam már rendesen sem ülni, sem állni, sem feküdni. Ekkor elmentem egy terapeutához, aki segített. Azt mondtam, ha ez a tudás neki megvan, nekem az kell. Ez vezetett ahhoz a szakterületemhez, amely Magyarországon még nagyon ritka, az oszteopátiához.


KMB: Mesélj bővebben erről a szakterületről!


UB: Ez egy komplex, holisztikus (rendszerekben való gondolkodás - szerk.) gyógyító szemlélet, amely leginkább a manuális dolgokon alapszik. A problémák okait, háttereit keresi, nem csak tünetet tompít, fed el, mint mondjuk egy fájdalomcsillapító, vagy egy lidokain injekció. Ok-okozati viszonyokat keres, és így próbálja a megfelelő vérellátást, keringést biztosítani, hiszen ahol keringés van, ott mozgás van, ahol mozgás van ott élet, ahol pedig élet van, ott a regenerációs folyamatok végbe tudnak menni. Ezért ez a terület magába foglalja a manuál terápiát, amely az izmokkal foglalkozik, a kötőszöveti terápiát, kiegészül az úgynevezett visceralis terápiával, ami a belső szervek felől érkező hibás jeleket szünteti meg. A mai világban nagyon sok ember átesett már ilyen-olyan műtéten, vágott heggel, vagy laparoszkópos sebészeti beavatkozáson. Lényeg, hogy kotortak, vágtak, varrtak, kivettek, betettek dolgokat a hasban. Ezek a beavatkozások testidegen dolgok. Ilyenkor a megváltozott területek kapcsolatban vannak az idegeken keresztül a gerincvelővel, az pedig, mint egy telefonközpont, a testben a problémás területtől távolra is közli ezt a „hibás” jelet. Így értelmezhető szívinfarktus esetén a kisugárzó fájdalom, hiszen a test különböző pontjain érezzük. Ez megfordítva: valakinek régen fáj a térde, nem segítenek rajta a fájdalomcsillapítók/gyulladáscsökkentők, visszafelé megnézzük a térdre kisugárzó területeket. A belső szerveket tekintve a térd párja a vese.

Gyakorlatilag mindent egy együttes rendszer részeként kezelve, kulcs-zár elv alapján megkeressük a helyreállítandó elváltozást, majd a tünetek rendeződnek.

Magyarországon ez még nem bevett eljárás, jelenleg ketten foglalkozunk ezzel orvosként itthon, ez majd változni fog. Mindezt német oktatóktól tanultam meg.


KMB: Mire számítson, aki orvosi egyetemre megy?


UB: Mindenképpen kell hozzá kitartás, alázat, és az a tudat, hogy sosem fogunk tudni mindent. Tudni kell azonban mindig, hogy hol kell utánajárni, megnézni azt, amit nem tudunk. Az eleje száraz elmélet. Nagyon sok olyan dolgot kell majd megtanulni, amit utána soha nem fogunk használni, de ennek is megvan a maga oka. Ha valaki nem hajlandó, vagy nem képes megtanulni például egy tintahal óriás axonjáról elvezetett akciós potenciál görbéjét, tehát hiányzik belőle a megfelelő szellemiség a nagy tudás felhalmozására, az ne kerülhessen később olyan felelősségteljes pozícióba, amelyen emberéletek, egészségek múlhatnak. Ez egyfajta szelekció.


KMB: Hogyan zajlik a szakosodás folyamata orvosként?


UB: A folyamat egészében úgy néz ki, hogy van egy elméleti képzés, ez adja meg az alapokat. Majd ezután következik az úgynevezett preklinikai modul, ami még elmélet, de már köze van a betegségekhez, a betegekhez, az emberekhez. A legvégső modulok pedig a klinikai modulok, amelyben betegágy mellett vagy, kórházakat látogatsz, gyakorlatilag az orvostudomány minden területén hallgatóként, nem igazán mélyen, de belelátsz számos területbe. Ebből kaphatsz egy átfogó képet, hogy mi az, ami nagyon nem, és mi az, ami igazán érdekel. Ezután, a szabadidődben már ellátogathatsz az érdeklődésed tárgyára gyakrabban, nem teljes értékű résztvevőként, hanem érdeklődő hallgatóként. Ilyenkor már abszolút partnerként kezelnek, megismerhetsz számos olyan dolgot, amelyet az oktatás során nem.


(Udvari Balázs egészségügyi védőfelszerelésben a koronavírus első magyarországi hulláma idején.)


KMB: Milyen ma, Magyarországon orvosnak lenni? A külföldön tapasztalthoz képest mit gondolsz különbségnek?


UB: Hogyha magát az orvosképzést nézzük, akkor az elméleti részek nagyon profik, európai szintűek. A gyakorlati oktatás a kettő között van, ha pedig a tényleges munkát nézzük, az ég és föld. Szinte összehasonlíthatatlan mind leterheltségben, finanszírozásban, fizetésben, megbecsültségben. Tudjuk, hogy ma Magyarországon az orvosok nincsenek túlfizetve. Rezidensképzés végén, szakvizsga előtt állva, kevesebbet kapok az egyetemtől, mint egy futószalag melletti munkás. Emiatt mondom azt, hogy ebben az időszakban nem szabad válogatósnak lenni, akár négy-öt munkahelyet is be kell vállalni, hiszen fiatalon még bírja az ember erővel.


KMB: Mi motivál a munkádban?


UB: Azt, hogy ebben a szakmában, ha adsz az embereknek valamit, amit abból visszakapsz, azt nem lehet leírni. Az az érzés, hogy mások életminőségében tudsz jelentős, számukra nagyon fontos váltást elérni, az tényleg nem számolható pénzben, egyéb javakban, juttatásokban. Jobbra változtathatod mások életét, életkörülményeit.


KMB: Hogyan állnak a magyar emberek az orvosokhoz?


UB: Mióta az egészségügy szolgáltatóiparrá alakult, sajnos ez nagyon megváltozott. Amikor bemész egy étterembe, lehet, hogy kérsz esetleg közönségesebb hangnemben követelsz valamit. Ez a mentalitás, a követelőzés, a közönséges lekezelő stílus megjelent az egészségügyhöz, egészségügyi dolgozókhoz való hozzáállásban is. Erre nagy hatással van az is, hogy a betegek az internetről származó felületes tudásuk miatt képzettnek érzik magukat orvosi kérdésekben, emiatt követelnek, estenként agresszívak és fenyegetőznek, ha nem kapnak meg bizonyos diagnosztikus eljárásokat, gyógyszereket, kezelésfajtákat.


KMB: Milyen céljaid vannak az orvosi pályán?


UB: Most fogom megvásárolni azt a praxist, ahol helyettesítek jelenleg. Szakvizsga után elkezdem a sportorvosi képzést, amely nagyon jó kiegészítője lesz a manuális tevékenységnek, amit egyébként is folytatok.


KMB: Nem vonzott az életvitelszerű külföldi munkavégzés?


UB: Vonzott, de meghánytam-vetettem a kérdést, és arra jutottam,

lehetek bárhol a világon, beszélhetem bármilyen jól egy adott ország nyelvét, érezni és gondolkodni mindig magyarul fogok.

Ezáltal csak Magyarországon érzem magam teljesen otthon. Mindig azon a véleményen voltam, hogy ki kell menni, majd haza kell jönni.


KMB: Milyen szakmai tevékenységeket folytatsz jelenleg?


UB: A területeimet fel tudom osztani több részre: a háziorvosi rendelőben nem a szakma csúcsát képviselem, ezt el kell fogadni. Idő-pénz-energia ráfordításban azonban ez nem rossz. A másik tevékenységemben, amely az oszteopátia, nagyon más a helyzet. Egyedibb esetekkel tudok foglalkozni, másfajta problémakörökkel, és ez mélyebb szakmai tudást, energiát igényel. Orvosi eskü ide vagy oda, ott jobban meg tudom válogatni a beteganyagot. Lehet, hogy ez rosszul hangzik, de a társadalomnak vannak olyan rétegei, vallási, etnikai, vagyonbéli hovatartozástól függetlenül, akikkel egyszerűen mint orvos, nem lehet együttműködni. De ezt el kell fogadni, ez az orvosi pálya része.


KMB: Mit javasolnál az orvosi egyetemre jelentkező fiataloknak?


UB: Bármennyire is jó tanuló volt az ember gimnáziumban, bármilyen jól sikerülhet az érettségije, az egyetem egy nagy ugrás. Érettségi időszak alatt az összes vizsgatárgyból nem kellett annyit produkálni, mint egyetemen egy tárgyból, egy félév kis kollokviumán. És akkor még nem is beszéltünk a teljes területet lezáró szigorlatról. Használják ki majd az egyetem előtti nyarat, töltődjenek fel, pihenjenek, aztán tegyék a dolgukat.


Kaposi Márton Bálint - Mi leszel, ha nagy leszel?

bottom of page