.png)
Kaposi Márton: Hogyan írná le egy befektetési bankár munkáját?
Illés Gábor: A befektetési bankár („investment banker”) furcsán hangzik magyarul, mert Magyarországon nemigen létező szakma. Egy nem közgazdasági végzettségű személynek elmagyarázva, ha a bankár szót hallja, akkor leginkább egy kereskedelmi bankra gondol. A kereskedelmi bank fő tevékenysége a vállalati vagy lakossági hitelezés. A befektetési bankok fő tevékenysége azonban nem a hitelezés, hanem vállalati stratégiai tranzakciók megszervezése, lebonyolítása. Ezek lehetnek például vállalati felvásárlások, fúziók, cégeladások, tőkepiaci finanszírozások azaz részvény, kötvény vagy más értékpapírok kibocsátása. Szóval nagy különbség van aközött, amit munkája során egy kereskedelmi, és egy befektetési bankár csinál. Mivel Magyarország gazdasága nemzetközi mértékkel nézve kicsi és tőkepiaci szempontból nem nyitott, nem csoda, hogy nem tud eltartani befektetési bankokat. Ha valaki befektetési bankár szeretne lenni, aki nemzetközi méretű tranzakciókkal foglalkozik, illetve a világ meghatározó tőkepiacain dolgozik, annak el kell ehhez mennie Londonba, New Yorkba, Hong-Kongba vagy legalább Frankfurtba. Én személy szerint a pályám első 10 évében dolgoztam klasszikus értelemben befektetési bankárként Londonban, azután az egyik ügyfelem hívására a „sell side”-ról, azaz a tanácsadó/(értékpapír)kibocsátó oldalról átváltottam a „buy side”-ra azaz a befektetői oldalra és nagyjából 12 éve nemzetközi magántőke befektetőként dolgozom. Továbbra is London a bázis, de sok időt töltök üzleti utakon, többek között Varsóban és Budapesten is.
KM: Milyen végzettségei vannak?
IG: A Budapesti Közgazdasági Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem) végeztem vállalatértékelés szakirányon. Emellett Bergenben, Norvégiában jártam még az NHH-ra, a norvég közgazdasági egyetemre a CEMS mesterképzés keretében, ami gyakorlatilag az európai közgazdasági egyetemek elitképzője. Ennek kapcsán kerültem Londonba, mert a CEMS Master diploma megszerzéséhez nemcsak külföldön elvégzett egyetemi szemeszterre és 2 felsőfokúnál jóval erősebb nemzetközi nyelvvizsgára volt szükség, hanem el kellett végezni külföldön egy minimum 10 hetes szakmai gyakorlatot is. Ez a CEMS-diploma ma is egy rangos dolog: amikor Financial Times évente összeírja a világ top menedzsment képzéseit, a CEMS mindig az első 10-ben szokott lenni, néha meg is nyeri.
KM: Mennyire találja fontosnak a külföldi egyetemi tanulmányokat olyan diákok számára akik gazdasági területen, esetleg tőkepiacokkal kapcsolatos állásban, külföldön szeretnének pályát kezdeni?
IG: Mindenképpen javaslom mindenkinek, a közgazdasági pályán kívül is, a nemzetközi tapasztalatszerzést. Ha egyetemben gondolkodik valaki itthon, mindenképpen menjen el tanulni Erasmus vagy más ösztöndíj programban legalább egy szemeszterre egy másik egyetemre külföldön. Nemcsak a nyelvtudást fogjátok elmélyíteni (ami önmagában is kellő motiváció kell, hogy legyen) de más perspektívából is megláthatjátok a világot és benne Magyarországot is, ami véleményem szerint pótolhatatlan élmény és tapasztalat. Nem utolsó sorban nemzetközi barátokat szerezhettek, megismerhettek más kultúrákat és egyúttal emelhetitek Magyarország hírnevét is és terjeszthetitek a magyar kultúrát, gasztronómiát. Engem személy szerint két életre szóló barátsággal ajándékozott meg a Norvégiában töltött idő, ami még az ott szerzett tudásnál és tapasztatnál is fontosabb.
KM: Hogyan került erre a pályára?
IG: A gimnázium harmadik osztályában kellett fakultációkat választanunk, akkor gondolkodtam el először arról, hogy melyik egyetemekre adnám majd be a jelentkezésemet, de nemigazán tudtam, hogy mi akarok lenni. Beszélgettem édesapámmal arról, hogy mi szeretnék, és mi nem szeretnék lenni. Ő javasolta, hogy menjek a közgazdasági egyetemre, mert ott annyira széles a paletta pályaválasztási lehetőségeket illetően, hogy lesz időm később eldönteni, hogy mivel akarok igazán foglalkozni. Valóban, a „közgáz” képzésben az elméleti közgazdász szakoktól kezdve a marketingen át a pénzügyekig nagyon sok szakmát lehet tanulni, szóval a nagy döntés elodázásának lehetősége terelt ebbe az irányba. Persze szerepet játszott az is, hogy imádtam a matematikát és a felvételihez ez jól jött. Az egyetemen belül, amikor megismertem ezt a szakmát, és eljött az idő arra, hogy szakirányt válasszak a master képzés részében, akkora már elég jól tudtam, hogy mivel szeretnék foglalkozni. A vállalatértékelés szakirány nagyon jó alapot adott mindarra ami aztán Londonban a szakmám lett.
KM: Milyen gyakran fordul elő, hogy valami olyannal találkozik a munkája során, amire az oktatás nem készítette fel?
IG: Nagyon sokszor van így. Az egyetem egy jó alapműveltséget adott, viszont mint minden szakmában, ha nem akarsz „intellektuális betanított munkás” szinten maradni, akkor folyamatosan képezned kell magad tapasztalatok árán és az elméleti tudás bővítésén keresztül is. Óriási a különbség például azok között a fogorvosok között, akik a 25 évvel ezelőtt megtanult módszereket használják, és azok között, akik folyamatosan járnak a kongresszusokra és elsajátítják a legújabb technikákat. Ugyanaz van a diplomájukra írva, de ég és föld a szolgáltatásaik színvonala közötti különbség. Ez kivétel nélkül minden szakmában így van. Ha az embernek nincsen tanulási ambíciója, az gátat fog szabni a más területeket érintő törekvéseinek is.
KM: Mit tart a legnehezebbnek a munka által megkövetelt életmódban?
IG: Ezek projekt alapú munkák. Soha nem arról szól, hogy 9-5-ig a munkahelyeden elvégzel egy adott feladatot, szóval ehhez mindig vállalkozó szellem kell. Emiatt úgy tűnhet, nagyobb szabadságod van abban, hogy hogyan osztod be az idődet, de ez mégsem teljesen igaz, mivel minden a projektek dinamikáján múlik. Nem igazán előre kiszámítható, de ez tart benned egy olyan adrenalin szintet is, ami valakit inspirál, van, akit nem. Soha senkit nem fog ebben a munkában érdekelni, hogy mennyi órát tettél bele, csakis az eredmény számít. Elértél-e eredményt vagy nem. Egyszerű de mégsem evidens sokaknak, hogy
10 év tapasztalat megszerzéséhez nincsen pirula, azt csak úgy érheted el, hogy éjjel-nappal dolgozol 5 évig, vagy csak nappal 10 évig.
KM: Hogyan befolyásolja ezt a szakmát a technika fejlődése?
IG: A technika szuper segítség ezen a területen is, ma már a világ végéről is tudsz online meetinget tartani bárkivel bárhol. Magában a vállalatértékelésben, elemzői oldalon egy csomó dolog sokkal automatizáltabb, de interpretálás oldalon azért még mindig nem. Ma már nem kell kinyomtatni az éves jelentést, és a sokadik oldal alján megtalálni egy információt, mert valaki már Indiában megtalálta és betette egy hatalmas adatbázisba. Ha valakinek ötszázmillió dollár értékű tranzakcióhoz ad egy befektetési bank tanácsot, az ügyfél el fogja várni, hogy a néhány millió dolláros díjért cserébe valami olyat mondjon a tanácsadó, amit az adott vállalat igazgatósága még nem tudott. Az biztos, hogy minden területet visz előre a technológia fejlődése. A tőzsdéken már réges-régen nincsenek kiabáló emberek, „adok-veszek ennyiért”, ott is átvették már feladatokat a számítógépes rendszerek, sőt a kereskedési megbízásokat is részben robotok, befektetési algoritmusok adják. Érdekes fejlemény volt néhány éve amikor egy elsősorban technológiai befektetésekkel foglalkozó nemzetközi magántőke befektetési alap a befektetési bizottságába a hús-vér szakemberek mellett egy számítógépes befektetési algoritmust is megbízott ugyanolyan szavazati joggal, mint amivel a többi bizottsági tag rendelkezik.
KM: Milyen emberi tulajdonságok szükségesek ehhez a munkához?
IG: Kettőt kiemelnék: kreativitás és állóképesség. Állóképesség nélkül eszébe se jusson senkinek, hogy erre a pályára lépjen. Kreativitás nélkül pedig nem tudna kitűnni a maratonfutók között.
KM: Milyenek a befektetési bankárok anyagi lehetőségei?
IG: Ezt úgy mondanám el, hogy ha ezt a pályát választod valószínűleg mindig többet fogsz keresni, mint bárki más, akit ismersz az évfolyamodon. Ezzel összefüggésben viszont sokkal nagyobb áldozatot is kell vállalni, például a fix munkaidő, amit be kell áldozni. Anno a szerződésembe az volt írva (ezt manapság ma már biztosan nem lehet így), hogy „a munka által megkövetelt időtartamban”. Nyilván bizonyos fokú lelkesedéssel beszélek a saját szakmámról, hiszen csak az végezheti jól a munkáját, aki szereti, és élvezi csinálni. Viszont azt is látni kell, hogy ez az a szakma, ahol a legtöbb pályaelhagyó van az első években, nyilván nem véletlenül.
KM: Mit gondol, milyen rálátása van a munkájára a világnak, illetve a környezetének?
IG: Ez egy kevésbé ismert hivatás, aminek csak az eredményeit látja a környezeted, és nem a mögötte lévő munkavégzést. Például – hogy mondjak egy személyes példát – amikor két légitársaság egyesül, mert az egyik légitársaság felvásárolta a másikat, az nemcsak a szakmai híradásokban, hanem a széles fogyasztású médiában is nagy hír, mivel ismert fogyasztói brandekről volt szó. Ugyanakkor amikor két logisztikával foglalkozó cég egyesülését jelentettük be akkor arról csak sokkal szűkebb szakmai réteg értesült. Fontos tudni, hogy amit az emberek a címlapokon, vagy a boltok polcain látnak, csak egy szelete a gazdaságnak, nem látszik az egész értéklánc, azaz azok a cégek amik nem a fogyasztót szolgálják ki közvetlenül. Számos olyan jelentős méretű iparág van, amikről az átlagember azt sem tudja, hogy létezik. Például nagy versengés lehet a mozdonyütköző-gyártó cégek között vagy a vízóra-gyártó iparágban de ez nem jut az eszébe a vonaton utazóknak vagy mindannyiunknak amikor kinyitjuk kézmosáshoz a vízcsapot. Befektetőként is az adott ágazat fogyasztói vizibilitásától függ, hogy mennyit vesz észre a munkánkból a környezetünk. Nagy sikerű tranzakciókról a B2B szektorban kevesebbet hall az átlag újságolvasó mint sokkal kisebb jelentőségű B2C cégek tranzakcióiról.
KM: Mennyire egyértelmű, hogy mi a siker, és a kudarc a munkájában?
IG: Rövid távon sokszor nem egyértelmű. A befektetési oldalon úgy szoktam mondani, hogy sok békát kell megcsókolni míg az egyikből hercegnő lesz. Évekig kell próbálkozni. Ebben a szakmában abszolút mérhető a siker, mert feketén-fehéren látszik a teljesítmény, viszont nem egy rövidtávú sprint, az biztos. A tanácsadói terület sem az, mert évekig tart, amíg egy klientúrát kiépít az ember, beépül egy iparágba, egy piacba. A befektetési oldalon is ez a helyzet. Egy-egy vállalati befektetés 5-10 évig is tarthat, épp most volt egy olyan befektetésünk, ami 15 évig tartott. Egy hosszútávú átlagot lehet vonni, amiben azt mondják, sikeres vagy, és ez a hosszútávú kép nem nagyon hazudik.
KM: Mennyire igényel stabil anyagi hátteret a pályára lépés?
IG: Szerintem ilyen módon nem különbözik más szakmáktól. Nem kell gazdag családból jönni ahhoz, hogy ezt a szakmát választhasd. Akit az anyagiak motiválnak, nagyon valószínű, hogy gazdasági pályát választ. De nem szabad elfelejteni, hogy az életben a legkomplexebb kérdés a boldogság, ezt keresik a pályakezdők is és a válasz leginkább nem az anyagiakon keresztül található meg. Úgy gondolom, hogy a pályakezdőnek nem anyagi stabilitásra van szüksége elsősorban, hanem belső stabilitásra. Éppen azért, mert ez egy olyan pálya, ahol kezdőként sem keresel rosszul, de más típusú áldozatot kell vállalni. Az igazi kérdés az, hogy ez az áldozat megéri-e személy szerint neked, hogy egy kicsit többet keressél. Erre nincs helyes vagy helytelen válasz, mindenki máshogy felelhet rá helyesen.
KM: Milyen tanácsot adna a 18 éves önmagának?
IG: A szakmai pályával kapcsolatan nem adnék másféle tanácsot magamnak, mint amit annyi idősen adtam, illetve kaptam. Úgy érzem kellőképpen jól informált döntéseket hoztam annak idején. Amik hibának vagy kudarcnak tűntek akkor, később az élet bebizonyította, hogy fontos tapasztalatok voltak, sőt a vargabetűk amiket megtettem alapvető fontosságúnak bizonyultak a célok eléréséhez.
KM: Tudna mesélni egy jó sztorit a munkájával kapcsolatban?
IG: Minden tranzakciónak megvan a dinamikája, sok ember dolgozik együtt különböző területekről, számtalan jó sztori adódik, nehéz a választás. Az egyik kedvencemet elmesélem. Tanácsadója voltam egy holland hajózási cég tulajdonosainak cégük értékesítésével kapcsolatosan. A céget sokadik generációban működtető család úgy döntött, hogy a cég értékét inkább készpénz formájában szeretnék élvezni. A vevő jelöltünkkel, a világ egyik legnagyobb hajózási cégével, megállapodtunk az árban és folyamatban volt az átvilágítás illetve a jogi dokumentáció tárgyalása. Az eladandó vállalat vezérigazgatójának volt egy kisebb részesedése a cégben. Az átvilágítás végén a vevő fél egy meeting során bejelentette, hogy a korábban kialkudott árat nem tudják tartani, mivel „ezt és ezt a hibát találták az átvilágítás során”, és csak egy 10 százalékkal alacsonyabb árat tudnak fizetni. A vezérigazgató személyes sértésnek vette mindezt, megalázó helyzetnek tartotta és a többi tulajdonossal történő konzultáció nélkül ott helyben visszautasította az ajánlatot és elzavarta a vevő képviselőit. Úgy tűnt, hogy a tranzakció kudarcba fulladt és nagyjából egy éves munkánknak nem lesz eredménye. Egy-két héten belül azonban jelentkezett közvetlenül nálunk az igazgatóság elnöke, aki a tulajdonos családot képviselte, és bevallotta, hogy ők bizony az alacsonyabb áron is eladnák a céget viszont nem tudják, hogy ezt a kényes helyzetet hogyan lehetne kezelni, hiszen a menedzsment ellenkezésével szinte lehetetlen sikeresen lezárni a tranzakciót. A vezérigazgató tiltakozott, és mindenképpen kompenzációt kért, konkrétan azt, hogy a kooperálásáért cserében a többi tulajdonos kárpótolja őt a részesedésének az eredeti és a végleges ára közötti különbséggel. Ez a tulajdonos családnak nem volt elfogadható, mégis sikerült egy kompromisszumot találni. Mivel a család egyik tagja volt Hollandiában az Aston Martin autók kizárólagos importőre, a renitens vezérigazgató pedig rajongott a sportautókért, a tranzakció egyik zárási feltételeként bekerült a hivatalos dokumentációba, hogy 1 euróért megvásárolhat egy „beszerezhetetlen” Aston Martin modellt. Ez persze sokkal kisebb értékű volt mint az árkülönbözet amit feltételül szabott, de a autóimádó cégvezető nem tudott ellenállni az ajánlatnak. Amikor házon belül a tranzakció sikeres zárását prezentáltuk, a slide-om címe ez lett: „Boys like toys”. Érdekesség, hogy az említett vezérigazgató később a svéd Saab autógyár vezérigazgatója lett, ami az ő regnálása során ment csődbe.