Braun Orsolya építészmérnök

Kaposi Márton Bálint: Hogyan írná le a szakmáját?

Braun Orsolya: Családi házakat, kisebb társasházakat, középületeket tervezek. Otthonokat teremtek. Ennek van egy alkotói része, ami abszolút kreatív. Van pszichológiai része, ami során megismerem az ügyfelet, és megpróbálok neki személyre szabottan otthont alkotni. Van műszaki része, ki kell járni az építkezésre, kőművessel, áccsal kell konzultálni, és van jogi része is, ami a jogszabályok, a folyamatosan változó jogi környezet megismeréséről, követéséről szól.

KM: Milyen végzettséggel rendelkezik?

BO: Gimnázium után a Műegyetemre (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) mentem építészmérnöki karra. Később részt vettem egy műemlékvédelmi szakmérnöki képzésen, és rendelkezem energetikai tanúsító végzettséggel is. Ez nagyon hasznos, főleg most, amikor nagyon nagy hangsúlyt kap a fenntarthatóság.

KM: Mi miatt választotta ezt a pályát?

BO: Azért lettem építész, mert építészet, építészek vettek körbe egész

gyerekkoromban. Az apukám építőmérnök, anyukám műszaki rajzoló, a keresztanyám építészmérnök, még a nagypapám is építésvezető volt. Édesapám hétvégénként, ha nem velünk legózott, családi házakat rajzolt a dolgozószobában. Szóval pauszpapír, tustollak és Lego között nőttem fel. Soha nem akartam más lenni, nagyjából hét éves korom óta tudom, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

KM: Jól gondolom, hogy abszolút elengedhetetlenek a felsőoktatási tanulmányok a szakmavégzéshez?

BO: Pontosan. Még az egyetem elvégzése után sem tervezhetsz önállóan. Kell két év gyakorlat, és egy jogosultsági vizsga. Csak ezek után kezdhetsz el saját épületeket tervezni.

KM: Milyen volt maga az egyetemi képzés?

BO: Ez a műegyetemisták mondása szeptemberben: már csak egyet alszunk karácsonyig. Rengeteget rajzoltunk. Nehéz volt a bentmaradás. Volt olyan, hogy két éjszakán keresztül nem aludtunk, mert közelgett a leadási határidő. Egy kolléganőmnek egyszer koffeinmérgezése lett, azóta nem tud kávét inni. Nem a "végigbulizom az egyetemet" fajta szakról beszélünk.

KM: Előfordul, hogy úgy érzi, nem készítette fel valamire a képzése?

BO: Úgy gondolom, hogy az egyetemen nem készítettek fel eléggé a szakma jogi részére. Marginálisan érintettük a jogot, ehhez képest a szakmánkban ez sokkal fontosabb, illetve a pszichológiai része is kevésnek bizonyult: hogyan kell emberekkel bánni, kommunikálni, hogyan kell meggyőzni az ügyfelet.

KM: Mondhatjuk, hogy ezek a legnehezebb részei a munkájának?

BO: Magyarországon nagyon speciális a képzés, mivel mi építészmérnökök vagyunk. Külföldön ez általában úgy néz ki, hogy van az építész, és van a mérnök. Az építész végzi a kreatív munkát, a mérnök ismeri a szerkezeteket. A magyarországi modell nagyon egyedi, hogy a kettő kombinálva van. Tudnunk kell szerkezeteket megalkotni, és egyszerre kreatívnak lenni. Ez sokszor nehéz, de nagyon hasznos, hogy idehaza így zajlik a képzés.

KM: Milyen emberi tulajdonságok elengedhetetlenek a szakmájához?

BO: A kreativitás, és – amint említettem -, hogy jól tudj kommunikálni az ügyfelekkel. Főleg egy családi ház esetében ez nagyon személyes, hiszen valakinek az otthonát teremted meg. Rengetegszer van konfliktus például a házastársak között a kialakított elképzelésről. A munkának ezen részére nem gondolna senki, de sok időt kell a kommunikációval eltölteni.

KM: Mit gondol, ki fogja váltani a mérnökök munkáját a mesterséges intelligencia fejlődése? Milyen hatással van a szakmára a számítástechnika előretörése?

BO: Azt gondolom, hogy ezt a munkát nem fogja tudni elvégezni egy gép. Nyilván a szoftverek segítségével a rajz részét nagyon-nagyon megkönnyítette a fejlődés. Az elmúlt 15-20 évben már szinte kizárólag számítógépen rajzolunk, 3D-ben jelenítünk meg dolgokat, most már akár virtuális sétát tehetünk az épületben, a jövőben majd az ügyfelek felvehetnek egy VR-szemüveget, és megtekinthetik a megálmodott épületet. A személyre szabás és az egyediség miatt nem lesz kiváltható szerintem a munkánk.

KM: Hogy néz ki egy építészmérnök munkanapja?

BO: Saját vállalkozást viszek, mióta GYES-en voltam. Előtte műemlékes tervező voltam egy nagy állami cégnél. Az nem volt már opció, hogy visszamenjek Budára dolgozni, így jött a saját iroda. Egyedül kezdtem, de most már négyen vagyunk. A munkanapomat azzal kezdem, hogy bemegyek az irodába, és számítógépen dolgozok. Nagyrészt egy tervezőprogram előtt ülve rajzolok, de emellett találkozom az ügyfelekkel, kimegyek az építkezésre, van, amikor a főépítésszel egyeztetek, rengeteget telefonálok.

Van, hogy felkelek hajnalban, és akkor rajzolok, mert olyankor csönd van.

KM: Milyenek egy kezdő mérnök lehetőségei?

BO: Az elején nincs lehetőség saját, egyéni projekten dolgozni, hiszen egy frissdiplomás nem is tervezhet egyedül. Általában a pályakezdők egy nagyobb építészirodában dolgoznak, rajzolnak, majd egyre több önálló feladatot kapnak. Pályakezdőként a Mátyás templom rekonstrukcióját terveztem egy hét fős csapatban, ahol abszolút partnerként kezeltek. Ha valakiben meglátják a kreativitást, egy nagyobb cégben is van lehetőség kreatívan, örömmel alkotni.

KM: Milyen érzés, hogy ilyen nagy hatással lehet a környezetére?

BO: Nagyon jó érzés, és óriási felelősség, hiszen a tervező hatással van a minket körülvevő környezetre.

KM: Van, hogy szükséges kompromisszumokat kötni?

BO: Ebben a szakmában a megrendelői oldallal szemben

kompromisszumkésznek kell lenni. Úgy gondolom, hogy minden műfajban lehet jót, szépet alkotni, de terveztem már olyan házat, amelyet magamnak nem terveznék. Azonban, ilyenkor is lehet időtállót, szépet, arányosat alkotni. Azt próbálom elérni, hogy megismerve az embereket, igényeket, azokat össze tudjam igazítani a tervekkel és saját magammal úgy, hogy a megrendelő is boldog legyen tőle. Viszont az egész függ a jogi és anyagi környezettől is.

KM: Mi az, ami a munkája nélkül kimaradt volna az életéből?

BO: Nagyon sok emberrel találkozom, sok ember életébe belelátok, ez számomra izgalmas. Emellett, amikor még műemlékes tervezéssel foglalkoztam, olyan épületekbe, padlásokba, pincékbe volt alkalmam bejutni, ahová egyébként nem lett volna lehetőségem.

KM: Kézzelfogható a kudarc és a siker a szakmájában?

BO: Ritkán, de előfordul, hogy olyan megrendelővel találkozom, akivel egyszerűen nem passzolunk össze, és ilyenkor nem feltétlenül gond, ha nem kell együtt dolgozni vele. Siker az, amikor olyan otthont sikerül megvalósítani, amit a megrendelők megálmodtak, és építészetileg is megállja a helyét.

KM: Ha a tizennyolc éves önmagának adhatna tanácsot, mi volna az?

BO: Elmentem volna Erasmus programban külföldre, sajnos ezt kihagytam. Az építészeknél jobban jön, ha beszélsz mondjuk olaszul, franciául, mivel az angol nyelvterületre annyian jelentkeznek, hogy nehezebb bejutni.

KM: Mit szeretne elérni, milyen céljai vannak a munkájában?

BO: Szeretném elérni, hogy azért keressenek, mert tetszik a stílusom, és ez részben már így is van, és ne azért, mert én vagyok a helyi tervező. Ez azt jelenti, hogy kevesebb kompromisszumot kellene kötnöm.